Nem tudom mit keresek. Mit keresek itt. Fogok-e találni valamit. Ahogy telnek a napok minden egyes magányos reggel egyre inkább elveszi a reményemet. Mert a szerelem csak időszerű. A barátok hamisak. Én pedig sosem leszek elég jó.
Lassan süllyedek mélyebbre és tovább, Néha már fojtogat. Nem múlik el.
Volt egy ember aki mindennél fontosabb volt nekem. Megcsókolt ahogyan más még nem. Átölelt, ahogyan más nem tudott. Belekapaszkodtam minden szavába, képzeletben magamhoz szorítottam mivel a valóságban a kabátzsebembe pihent a kezem állandóan. Mosolyogtam rá mint akinek megnyitották a világot. Azt is tette. Ideig-óráig boldoggá tett. Olyan boldogságot kaptam tőle ami megijesztett. Szerettem. Szerettem,hogy olyan amilyen. A mosolyát,a tekintetét,a félelmeit, a szavait. Aztán eltűnt. Mint a többiek. Bár megvagyok győződve arról,hogy vissza fog térni. De visszafogadni már nem tudom.
A barátaim mind eltűntek amint szükségem lett volna rájuk. Mint a kámfor. Volt-nincs. Ezek az emberek azok,akikért én meghaltam volna? Akikről büszkén meséltem mindenkinek? Akik mikor leginkább szükségem van rájuk,szembe köpnek. Megdobnak sárral, és egy csöppet sem érdekli őket. Ennyit a bizalomról. Ennyit arról a kapcsolatról amit tucatnyi film megörökített. A csöpögős jelenetek és a legjobb barátok,akikkel együtt kerülsz bajba. A film végét,amiben egyedül kell megoldanod mindent,nélkülük,már nem forgatják le. Hatalmas csalódás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése